Tisztelt Hölgyem, Uram!
Dr. Babits Andrásnak hívnak. Engedje meg, hogy néhány mondatban bemutassam azt, hogy milyen céllal alapítottuk cégünket, miben tudunk az Ön segítségére lenni. Nagyon röviden válaszolva: európai színvonalú kiszolgálásban, korszerű pénzügyi megoldások megtalálásában, folyamatos menedzselésben.
Sokéves banki, és közigazgatásban eltöltött munkatapasztalattal a hátam mögött szembesültem azzal, hogy Magyarországon a szolgáltatások színvonala, (ezek közül sajnos a pénzügyi szolgáltatások sem kivételek) hagy némi kívánnivalót maga után. Gondolom, nem csak én tapasztaltam azt, hogy még több milliós hitelfelvétel, vagy egyéb nagyértékű pénzügyi - a pénzintézetnek óriási hasznot hozó - tranzakció esetén sem érezzük magunkat mindig az „elkényeztetett”, „minden kívánságát lessük” típusú ügyféli pozícióban.
Lehet, hogy túl optimistának tűnök, de vallom és hiszem, hogy csak az a pénzügyi szolgáltató lesz hosszútávon sikeres Magyarországon, amely az ügyfélbarát hozzáállást fő feladatának tekinti.
Nagyon sok pénzügyi konstrukció van már jelenleg is a magyar piacon (6-7 ezer), aminek az átlátása szinte lehetetlen feladat, pláne egy laikus számára. Meggyőződésem, hogy a pénzügyek területén stratégiai jelentőségű a megfelelő pénzügyi megoldás kiválasztása, mert egész életünkre kihatással lehet egy jó, vagy rossz pénzügyi döntés! A személyre szabott, Önnek legmegfelelőbb pénzügyi konstrukció megtalálásának fontos része a pénzügyi analízis elkészítése ( ami nem egyenlő egy 5 perces, zajos ügyféltérben állva lefolytatott beszélgetéssel!) Amikor elhatároztuk munkatársaimmal, hogy megalakítjuk a CITICASH Pénzügyi Tanácsadó Kft.-t, a legfontosabbnak azt tartottuk, hogy a mi Ügyfeleinknek személyre szabottan a legjobb, legkorszerűbb pénzügyi megoldásokat találjuk meg!
Érezzék, hogy fontos pénzügyi döntéseik meghozatalakor, és utána a futamidő alatt végig, bármikor számíthatnak a tanácsainkra.
A harmadik fontos dolog, azaz a folyamatos menedzselés megvilágításához két kérdést kell feltennem: Önt hányszor hívták fel a pénzintézetétől, hogy a pár éve elindított hitelét, hiteleit ki lehetne váltani egy kedvezőbbre, mert új megoldások jelentek meg a piacon a szerződéskötése óta? Esetleg már meglévő befektetése esetén hányszor hívták fel, hogy a piac változása miatt most kellene a befektetési csomagján változtatni? Ilyenkor ugyanis a nem menedzselt befektetése egy hasonlattal élve úgy viselkedik, mint az „elszabadult hajóágyú”, nem lehet tudni mekkora károkat fog okozni.
Közép és hosszútávú befektetések esetén, de hiteleknél is tehát folyamatosan nyomon kell követni a piacot, és ezzel párhuzamosan menedzselni az Ön befektetéseit, hiteleit. A változásokra azonnal reagálni kell annak érdekében, hogy a befektetése a lehető legnagyobb hozamot érje el Önnek a futamidő végén, vagy a legkedvezőbb hitelkonstrukcióban kevesebb pénzt fizessen vissza.
Éppen itt az ideje, hogy a pénzügyi tanácsadás, mint szakma, elterjedjen hazánkban is, nagyon nagy szükség van rá. Nyugaton és Amerikában már hosszú évtizedek óta a legmegbecsültebb foglalkozások közé tarozik. Mi a hosszú távú, személyes, bizalmi kapcsolaton nyugvó pénzügyi együttműködés kialakítását, és fenntartását kínáljuk Önnek.
Szeretnénk Önt is üdvözölni Ügyfeleink között!
Tisztelettel:
dr. Babits András
ügyvezető